Csörlőzzünk!

Megjöttek a csörlők! A korabeli képeket elnézve, a Póstásnak még sohasem voltak csörlői. Az az igazság, hogy az eredeti fock-hoz nem is annyira kell. Ugyanakkor én szeretném jobban felvitorlázni, meg egyébként is az a véleményem, hogy egy szép csörlő a hajó dísze lehet.

Mint az korábbi postokból kiderült, nem mindenre és nem mindig jó az eBay. Minden estre ha használt, esetleg régi dolgot szeretnénk venni, akkor azért érdemes körbenézni rajta. Így voltam én a csörlőkkel... Eredetileg bronzból szerettem volna egyet - egyet két oldalra, de sajnos nem nagyon akart felbukkanni a nagy Ő. Amikor pedig felkerült, akkor pillanatok alatt felszaladt az ára. Így én csak figyeltem tovább, amíg meg nem jelent egy pár TopFit csörlő, karokkal együtt szemlátomást jó állapotban. Nem tudom honnan származik, talán Németországból, vagy valahonnan északról. Próbáltam utánakeresni az Interneten, kevés sikerrel. A mai program az volt, hogy szétszedem és átzsírozom őket. Kíváncsi voltam az állapotukra belülről is..

A szétszedés közben világossá vált, hogy ez egy igencsak jófajta szerkezet. A korábbi Lewmar-csörlőimmel szemben (aminek az álló része műanyag volt) ez teljesen alumínium, a középső cső pedig saválló acél. A forgást alul felül teflon alátétek segítik. A kallantyúkon és a fogazott belső íveken szinte egyáltalán nincs nyoma kopásnak. Minden hajszálrugó szépen működik. Kotyogása gyakorlatilag nincs.

Ha már szétszedtem apró darabokra, el is mostam mindent gázolajban. Aztán gondoltam egyet, és ha már ilyen szépen elmostam, akkor elővettem a polírkorongot, és fel is políroztam. Eltörölgetés és zsírozás után szerintem elég szép lett:)

Persze az alumínium nem acél. Sajnos oxidálódik, ezért vissza fog mattulni, de az apró karcok foltok, sérülések már nem lesznek rajta. Mivel elég időigényes volt a művelet, ezért csak az egyikre futotta az időmből. Remélem a másik is csak kellemes meglepetéseket tartogat.
Lassan elnyeri végső formáját a ládika is, na meg a pádlik. Mindenre rákerül a felirat. A ládikóra kicsit nagyobb, a pádlikra kicsit kisebb. Lassan a következő feladatra koncentrálhatok, ami egy kötéllétra. Mert egy fahajóra mégsem szerelünk rozsdamentes tűzlétrát:)
Valami ilyesmire gondoltam:

Egyet hátra, egyet előre.

Történt ez-az a héten Póstásilag... Porthole Kártyát igényelt a Póstsás második tulajdonosának veje. Levelében a következőket írja: “Az újságot megkapta apósom és nagy örömére szolgált, már csak azért is, mert pont a Postás hajóról volt benne cikk, amely évtizedekig az ő tulajdonában volt és nagyon-nagyon szerette.” Az említett cikk, jelen blog első bejegyzése. Nos nekem sem kellett több, rögtön írtam is neki, hogy minden bizonnyal Nagy Ferenc a kedves após, és amennyiben erre lehetőség van, szívesen venném fel vele a kapcsolatot.
Jött is a válasz, hogy bizony Nagy Ferencről van szó, és várja a hívásomat. Hamarosan fel is hívom. Bízom benne, hogy a hajó történetének újabb fejezeteit tárhatom fel.

Ellátogattam a Marinába, ahol vettem végre Epifanes lakkot, és a hozzá való oldószert. Nem olcsó mulatság, de a minőség ritkán az. Azt hiszem, hogy az alkatrészeket most már befejezem a Sandolin Yacht lakkal, az Epifanest megtartom a hajóra.
Mellesleg 5 ezer forint körül gyönyörű lobogórúdat lehet kapni, amin fából faragott bika is van... szemben a kb 6ezer forintért eBayezett csodával, amihez egy fehér színű műanyag bikát adtak. Szóval mielőtt az eBayhez fordul az ember, valóban érdemes megnézni a hazai boltok kínálatát.. Mert hiába 5 euró valami, ha 20 a postaköltség. Persze nehezen beszerezhető, vagy használt dolgokra nagyon jó.. De az új termékek esetében érdemes tájékozódni.

Ha már eBay. Megjött a kompasz! Ez lényegében ár/teljesítmény arányban elég jó. Azt tudja, hogy bárhogy forgatja az ember, a közepe egyenesen áll. Ezt (mivel nem folyadékos) egy dupla körgyűrűs megoldással éri el. Igazán látványos! Ugyanakkor első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy hajóra nem alkalmas. Illetve ott ahol 2-3 szalonasztal között lehet válogatni, hogy vajon melyiken mutat a legjobban, ott igen. De egy 25 lábas hajóra kevésbé... Most legalább is így látom, aztán majd kiderül “élesben”.

Ami a munkát illeti. Azzal kezdtem, hogy lecsiszoltam az utolsó lakkréteget, illetve a feliratot a ládikóról és a pádliról is. A GraphixLine volt olyan kedves, és csinált nekem takaró matricát, így majd rendesen rá lehet festeni.. Ez a pengével kivágdosós módszer sajnos zsákutca.
Szóval ha már benne voltam, akkor a lobogórúd esetében is ezt az eljárást alkalmaztam, vagyis leszedtem róla azt ami rajta volt. Nem mondom, hogy lakk, mert úgy jött le róla, mintha valami sűrű mézga szerű anyaggal kenték volna be. Szerencsére körszimmetrikus, ezért be lehetett fogni az eszterga gépbe. Így azért valamivel egyszerűbb volt a csiszolás. Ezután legalább a felülete is sima lett, már nem csak szálka elleni védőkesztyűben lehet megfogni. Szóval miután visszavezettem a feladatot a kiinduló pontra, kezdődött az olajozás, lakkozás és még sokszor lakkozás munkafolyamat. A színe mindig is más lesz mint a hajóé, mert (bár nem vagyok asztalos) de úgy tűnik diófából van. Ki tudja. Lehet, hogy még jobban is fog kinézni, hogy kicsit elüt. Vagy majd veszek a Marinában egy rendeset.

Szóval minden összevetve most helyben járást gyakoroltunk, de ez már megy szóval újra el lehet indulni előre.

Amit még kiemelnék az elmúlt hét eseményeiből, az Baldóci Péter barátom weboldalán található idézet, amin igazán jót nevettem:

“Ha Isten akarta volna a műanyag hajót, teremtett volna fát is műanyagból.”

Kis dolgok, meg nagyok.

Sajnos mostanában nem jutottam el a műhelybe, de azért voltak történések.

Például megjött az eBay-ről rendelt lobogórudam. Na ez sem sikersztori. Kb 5-ezer forint volt, 600mm hosszú. Formára még jó is lenne, de kimunkálása borzasztó. Ráadásul valami dióbarna színűre van festve v. lakkozva vagy én nem is tudom mit kentek rá... Szóval ezzel is vásároltam magamnak egy kis munkát.. Lehet róla lecsiszolni a lakkot (amúgy is fel kellene csiszolni mert szálka megy az ember kezébe ha megfogja) és újra olajozni és újra lakkozni...

Rendeltem még egy kompaszt is, klasszikusat rézből.. Nem ezt az új fajta vízben forgósat. Az még nem jött meg, de kíváncsi leszek.. elég olcsó volt, szóval lehet h. csak dísznek lesz jó.. vagy sörnyitónak ugye..

Történt még, hogy Péterrel lementünk a hajóhoz.. Persze nem akkor amikor még tavasz volt.. akkor könnyű... megvártuk míg visszajön az igazi hideg.. Jól összefagytunk megint. Viszont felhoztuk a baumot. Eredetileg azért, mert hogy mégse csináltatok újat, inkább ezt felújítom.. gondoltam én. aztán ahogy kivettük a hajóból és forgattuk ide oda, megállapítottuk, hogy nincs két nézete, ahonnan ugyanúgy nézne ki.. erre csavarodik, arra görbül.. leginkább egy légcsavar formáját vette fel. Így aztán nincs mese. Új baum kell. Szerencsére a folkebootoknak viszonylag egyszerű a baum-juk, mivel lapos, és nem üregelt.. Kis túlzással két palló összeragasztva, a tetejében nút fut végig. Na jó ennyire azért nem egyszerű a történet, de nagyapám szerint meg tudjuk csinálni. Ő ért hozzá, viszont már nem nagyon látja.. én látok, de nem értek hozzá.. Na majd csak összehozunk valamit. Most az a feladat, hogy faanyagot kell keresnem, de nem valami ilyen kültéri fatelepről. Jófajta borovi fenyőből kellene két szál... Ha esetleg valaki tud jó forrást, nagyon várnám!

Az út másik nem túl vidám célja, hogy a múltkor felfedezett “kehét” megvizsgáljuk belülről is. Az az igazság, hogy fura dolgokat találtunk a hajófar környékén.. Mint a képekről is látszik, több bordát részben kicseréltek, és a fartükör egy része is új. Nem tudom, hogy fizikai, vagy biológiai sérülés miatt kellett javítani, de az látszik hogy “valami történt”. A napokban felhívom Szabadi Tibort, és rákérdezek mi lehetett itt.. Maga a korhadás belülről nem látható...

De hogy pozitív kicsengése legyen a bejegyzésnek, Pétertől kaptam egy pár eredeti Pallás csörlőt, ami még a Fabulán volt. Nagyon szépek, és korhűek is! Az a probléma, hogy nem elég hosszú a tengely, így meg kellene toldani. Na meg a hajót is kellene fúrni faragni.. (bár én eredetileg is alsókaros csörlőt szerettem volna) Abban maradtunk, hogy ha nem találok megfelelőt, akkor nagy tisztelettel elfogadom, és felszerelem. Ha tavaszig szembe jön a nagy Ő, akkor pedig megköszönöm, és visszaszolgáltatom. Hátha lesz még egy hasonló klasszikus hajó, aminek díszévé válik.

Pádli páros öröm

A hétvégére egyszerű volt a feladat. A két pádlit levakarni (cikling) és átolajozni. Persze ezen kívül a többi alkatrész szokásos lakkrétegét felhordani. Ez kiegészült azzal, hogy az idő közben megszületett végleges feliratot ráfesteni a pádlikra és a ládikóra. Egyszerű nem? Alig három mondat.

A valóság sokkal több... mondatban épp úgy mint órában. Két pádlit fáig levakarni, az nem olyan, mint a két jumpot... Nem mondom, nyilván van ennél sokkal de sokkal fárasztóbb és macerásabb dolog. De azért menet közben elgondolkoztam az elektromos kézi készülékek létjogosultságán, meg azon is hogy miért is nem csiszoltam csak át egy kicsit és lakkoztam újra őket. De ugye a kihívásokat szeretjük. Félóra vakarás, majd köszörűvel élezés.. majd félóra vakarás, és így tovább... Ráadásul az egyik (nyilván a nagyobbik) pádli a lakk alatt valamilyen számomra ismeretlen alapozást kapott. Ez enyhén sötét színt adott a fának de egy alapozó festék szerű réteget képezett a lakk alatt. Nem lett volna ezzel baj, de persze néhol lejött, néhol meg nem.. Nem részletezem tovább. Lekapartam, bár most egy kicsit nehezen mozognak az ujjaim. Persze utána még át is kellett csiszolni mind a két lapátot.. de a kaparás után ez szinte öröm volt.. mondom szinte.

A másik remek ötlet, hogy akkor már rá is kellene festeni a feliratot... Felirat papírra rányomtat, papír öntapadós fóliára ráragaszt, pengével körbevág (kb fél óra/felirat) majd ráragaszt a fára és fúj. Ha most a kedves olvasóban az kép alakult ki a folyamatról, hogy “pepecs munka” akkor épp csak közeledik a valósághoz. A fújáshoz antik bronz hatású akril festéket vettem egyébként. Mivel a folyamat meglehetősen időigényes, ezért végül úgy döntöttem lesz egy “Fő” evező, amire a felirat kerül, a másik meg a segéd evező, amire semmi. Egy kicsit nagyobb nyomatot kapott a ládikó... Féltem tőle, hogy a lakk és a lenolaj majd oldani fogja a festéket, és tényleg. Ezért aztán nem lett olyan szép mint akartam, de ezen még lehet segíteni.. kicsit körbe lehet retusálni szikével és majd ecsettel kijavítgatni. De az is lehet, hogy csináltatok matricából rendes sablont, lecsiszolom és újrakezdtem a történetet.
 Ami nagy tanulság és tanács ha valaki ilyesmire adja a fejét: Venni kell fújható színtelen lakkot. A feliratra ezt kell fújni mert ez nem maszatolja el. Száradás után a következő réteg már mehet ecsettel, persze csak finoman, hogy ne oldja fel az előző réteget.

De persze utólag okosnak lenni pont olyan, mint előre hülyének. Szóval a hétvége nem egy sikersztori, de legalább sokat dolgoztam érte.

Azért a feliratnak örülök. Van benne egy kis Rózsa Sándoros komiszság, de valahol mégsem túl cirkalmas. A "P" betű pedig elég hangsúlyos, akár önmagában is használható.

Relativitás elmélet.

Einstein elmélete szerint az idő relatív. Douglas Adams szerint az ebédidő pedig kétszeresen az. Én a magam részéről csak azzal egészíteném ki felsorolt és minden bizonnyal megdönthetetlen igazságokat, hogy valahogy mindig kevés. Ezért is lehet az, hogy még nem fejeztem be a munkákat, amiket szerettem volna még az ünnepek alatt megcsinálni.

Persze azért haladok, még ha lassan is. A jumpok megkapták a harmadik réteg lakkot (és a második kenés után már jóval jobban néztek ki). A Ládikó pedig a második réteg kenésen esett át. Megjegyzem, az első réteget szinte teljesen beszívta. Valószínűleg más és/vagy jobb állapotú a fa, ezért is könnyebb lakkozni.

A fenékdeszkák fehérek lettek egy rétegben, magas minőségű Trinát zomácfestéket kaptak a lenolajra. Mivel a kis szekrények aljában vannak és eddig semmilyen kezelés nem volt rajtuk, azt hiszem a Trinát tökéletes megoldás lesz két rétegben. Miután magamat és a deszkákat is alaposan befestettem, elővettem a pádlikat.

Sajnos csak odáig jutottam, hogy az egyiknek a tollát megszabadítottam a hozzávetőleg 30 éves lakktól. Úgy pergett le róla, mintha már régóta ezt a pillanatot várta volna. Egyébként mindig érdekes érzés egy régi fa eszköz felújítását elkezdeni. Az ember nem tudja pontosan mit talál majd a lakk/festék alatt, aztán szépen kirajzolódik a fa saját erezete, kiderül, hogy hol vannak a hibás részek, hol egészséges... és már látszódik, hogy milyen lesz ha befejeződik a munka. Alig várom, hogy rákerüljön a lenolaj.

Remélem a héten eljutok Epifanes lakkot venni a Marinába az akciós készletből, és az evezőket már azzal kenhetem.

A köteleket kimossák ugye?

Amikor Péter először mondta, hogy a köteleket a szezon végén kimossa, nem nagyon értettem, hogyan is kell ezt elképzelni...

A dolog egyszerű. A köteleket egész nyáron veri az eső, süti a nap. Ha esetleg itt ott tartósan vízben vannak, algásodni kezdenek.. Ha bele-bele lógnak a Balatonba (vagy bármelyik tóba) iszaposak lesznek. Ezektől a hatásoktól azután megkeményednek, kellemetlen lesz velük dolgozni.

Mit lehet tenni? Fogni az összes kötelet, etnikai hovatartozástól függetlenül (legyen az shott, felhúzó, vagy kikötőkötél). Leszerelni a hajóról, másfél órát könyörögni a feleségnek, barátnőnek (vagy megvárni míg elmegy otthonról) és be vele a mosógépbe.

Mintha csak ruhát mosnánk öblítő és mosószer hozzáadásával már indulhat is az automata program. Vigyázzunk, mert a kötelek jóval nehezebbek mint a ruhák és ha pont most adja meg magát az Energomat az nem feltétlenül jó pont.

Hogy elkerüljem a teljes összecsomózódást, szépen összekötve tettem be a köteleket, de ezzel együtt a végére szinte az összes szétzilálódott. Teregetésre sem feltétlenül alkalmas a ruhaszárító az említett súlyproblémák miatt. Nálunk a szekrény teteje kapta a megtisztelő szerepet.

És az eredmény? Puha és illatos kötélrengeteg... abban biztos vagyok, hogy könnyebb lesz megtalálni a Póstást a kikötőben. Ha bárki keresi, jöjjön az öblítőszag után:)

Miközben csomagoltam el a száraz köteleket, még egy hasznos dologra jöttem rá. Több helyen találtam részleges szakadást, amit nem biztos, hogy észreveszek ha nem pakolom ki a hajót. Mekkora bosszúság lett volna, ha tavasszal kell kötéljavítással bajlódni, amikor egyébként is sok a tennivaló.

Lakkozás No.1

Az ember azt hinné lakkozni egyszerű..
Lakk megfog, ecset beledug, fára ráken, megszárad, kész.
Hát nem.

A felület előkészítés egy dolog. Erről már volt is szó korábban. Hanem utána a lakkozás, na az valami elvetemült tudomány. A len olajozás után minden olyan szép volt.. aztán a lakkozott felületek száradás után itt ott megfolyva, néhol kis légbuborékokkal... szóval már egyáltalán nem volt olyan szép. A legkevésbé sem úgy néztek ki mint vártam. Az instrukció a következő volt.. “Jól hígított lakkot, nagyon de nagyon vékonyan felhordani. Akkor jó, ha száradás után nem is látszik az első réteg. “
Nyilván nem is az elmélettel volt a baj, hanem valahol a kivitelezés szakmaiságába csúszott hiba. Lakkoztam én már persze, de akkor nem törekedtem a tökéletességre, és ha az ember nem igazán tudja hogy kellene csinálni, elrontani is sokkal nehezebben tudja.
Szóval ma egy kicsit máshogy álltam neki.. a felületeket újra átcsiszoltam, 1:3 arányban hígított lakkot éppen csak megmutattam az ecsetnek, majd jól lehúztam róla a “felesleget”, ezzel kentem át a felületeket. A dobozkának ez lesz az első, szóval biztosan szebb lesz mint a két jump, ma volt..

Az evezőkről is lekerültek a szorítók. Egyelőre úgy néz ki, hogy megfelelően tart a ragasztás, de azért majd rozsdamentes drótból csinálok “U” szöget, és beleütöm a toll élébe, hogy az is jobban összetartsa a ragasztást.

Bárány Lászlóról kaptam nagy felbontású képeket, amik (még 2 napig) idén készültek, Balatonföldváron. Ezek fel is kerültek a galériába.