Lakkozás No.1

Az ember azt hinné lakkozni egyszerű..
Lakk megfog, ecset beledug, fára ráken, megszárad, kész.
Hát nem.

A felület előkészítés egy dolog. Erről már volt is szó korábban. Hanem utána a lakkozás, na az valami elvetemült tudomány. A len olajozás után minden olyan szép volt.. aztán a lakkozott felületek száradás után itt ott megfolyva, néhol kis légbuborékokkal... szóval már egyáltalán nem volt olyan szép. A legkevésbé sem úgy néztek ki mint vártam. Az instrukció a következő volt.. “Jól hígított lakkot, nagyon de nagyon vékonyan felhordani. Akkor jó, ha száradás után nem is látszik az első réteg. “
Nyilván nem is az elmélettel volt a baj, hanem valahol a kivitelezés szakmaiságába csúszott hiba. Lakkoztam én már persze, de akkor nem törekedtem a tökéletességre, és ha az ember nem igazán tudja hogy kellene csinálni, elrontani is sokkal nehezebben tudja.
Szóval ma egy kicsit máshogy álltam neki.. a felületeket újra átcsiszoltam, 1:3 arányban hígított lakkot éppen csak megmutattam az ecsetnek, majd jól lehúztam róla a “felesleget”, ezzel kentem át a felületeket. A dobozkának ez lesz az első, szóval biztosan szebb lesz mint a két jump, ma volt..

Az evezőkről is lekerültek a szorítók. Egyelőre úgy néz ki, hogy megfelelően tart a ragasztás, de azért majd rozsdamentes drótból csinálok “U” szöget, és beleütöm a toll élébe, hogy az is jobban összetartsa a ragasztást.

Bárány Lászlóról kaptam nagy felbontású képeket, amik (még 2 napig) idén készültek, Balatonföldváron. Ezek fel is kerültek a galériába.

Az eredet!

Éppen nekiláttam a mai teendőknek amikor érkezett egy e-mail a telefonomra. Feladója Baka Gergely, akinek nagyapja Kesserü Ferenc a Postás Üdülőben előbb a Partizánnal (ex. Rabonbán) majd ennek kiöregedésekor a Postással vitorláztatta az üdülő vendégeit. (Ekkor így hívták.) Kesserü Ferenc tekinthető a Póstás édesapjának, hiszen Ő rendelte meg a hajót 1966-67 környékén a Balatonfüredi Hajógyártól. Ez több mind öröm!
Gergely több korabeli dokumentumot és képet is küldött, ezzel kiegészítve az amúgy is örömteli karácsonyt. Így van már fényképem a vízre bocsátás napjáról 1967-ben, illetve korabeli dokumentumaim a hajógyárhoz intézett javítási munkálatokról.
A fényképekből kiderül, hogy a fartükör már gyárilag is fehér volt. Vagyis nem követte az északi tradíciót, miszerint a fartükröt lakkozzák. Magam sem hittem volna, hogy ilyen történelmi ereklyék kerülnek a birtokomba. A képekből dokumentumokból galéria készült!

Ami a mai munkákat illeti. A ládikát eredetileg nem gondoltam olajozni, mert az eredeti lakk kis felcsiszolás után átvonhatónak tűnt. Aztán mikor megláttam a jumpokat ma miután beszívták a lenolajat, kicsit elérzékenyültem, majd bűntudatom lett amiért megtagadtam volna ezt a gyönyört a ládikától. Újabb csiszolás, majd olajozás következett így a számára is.

A jumpok megkapták az első réteg lakkot, amit kb 1:2 arányban hígított Sandolin Yacht lakkal vittem fel. Valószínűleg nem ez a legjobb lakk ami létezik, de ilyet kaptam... Jövőre amikor kivesszük az árbocot majd kiderül hogy bírja az UV-t. Ha valahol itt aztán igazán kapni fogja majd az áldott napsugarakat.

A vékony rétegű lakkozás után a pádlik kerültek a terítékre. Az egyiknek a tollán egy repedés volt, a másiknak kettő. Ráadásul ez utóbbinál kicsit meg is vetemedett a kirepedt rész vagyis “elállt” a síktól. Törött fát könnyű ragasztani.. az ember bekeni a felületeket, összenyomja és úgy tartja.. sokáig.. De a repedt fánál ez nem olyan egyszerű, hiszen a vékony repedésbe a viszonylag sűrű epoxi ragasztót bekenni nem triviális. Szétfeszítettem annyira, hogy be tudjam kenni és úgy voltam vele, hogy ha közben végighasad, hát legalább könnyebb lesz ragasztani. Nem így történt, bírták a strapát. A ragasztás után szorítókkal rögzítettem a felületeket. A dupla repedéses pádlit síkban is. 1-2 nap és kiderül, hogy sikerült-e a mutatvány, ha lejönnek a szorítók. Ha igen, akkor jön a csiszolás, olajozás, lakkozás.. Ha nem, akkor pedig a B-terv következik, aminek a részleteit még nem dolgoztam ki teljesen (fogalmam sincs róla).