Kis dolgok, meg nagyok.

Sajnos mostanában nem jutottam el a műhelybe, de azért voltak történések.

Például megjött az eBay-ről rendelt lobogórudam. Na ez sem sikersztori. Kb 5-ezer forint volt, 600mm hosszú. Formára még jó is lenne, de kimunkálása borzasztó. Ráadásul valami dióbarna színűre van festve v. lakkozva vagy én nem is tudom mit kentek rá... Szóval ezzel is vásároltam magamnak egy kis munkát.. Lehet róla lecsiszolni a lakkot (amúgy is fel kellene csiszolni mert szálka megy az ember kezébe ha megfogja) és újra olajozni és újra lakkozni...

Rendeltem még egy kompaszt is, klasszikusat rézből.. Nem ezt az új fajta vízben forgósat. Az még nem jött meg, de kíváncsi leszek.. elég olcsó volt, szóval lehet h. csak dísznek lesz jó.. vagy sörnyitónak ugye..

Történt még, hogy Péterrel lementünk a hajóhoz.. Persze nem akkor amikor még tavasz volt.. akkor könnyű... megvártuk míg visszajön az igazi hideg.. Jól összefagytunk megint. Viszont felhoztuk a baumot. Eredetileg azért, mert hogy mégse csináltatok újat, inkább ezt felújítom.. gondoltam én. aztán ahogy kivettük a hajóból és forgattuk ide oda, megállapítottuk, hogy nincs két nézete, ahonnan ugyanúgy nézne ki.. erre csavarodik, arra görbül.. leginkább egy légcsavar formáját vette fel. Így aztán nincs mese. Új baum kell. Szerencsére a folkebootoknak viszonylag egyszerű a baum-juk, mivel lapos, és nem üregelt.. Kis túlzással két palló összeragasztva, a tetejében nút fut végig. Na jó ennyire azért nem egyszerű a történet, de nagyapám szerint meg tudjuk csinálni. Ő ért hozzá, viszont már nem nagyon látja.. én látok, de nem értek hozzá.. Na majd csak összehozunk valamit. Most az a feladat, hogy faanyagot kell keresnem, de nem valami ilyen kültéri fatelepről. Jófajta borovi fenyőből kellene két szál... Ha esetleg valaki tud jó forrást, nagyon várnám!

Az út másik nem túl vidám célja, hogy a múltkor felfedezett “kehét” megvizsgáljuk belülről is. Az az igazság, hogy fura dolgokat találtunk a hajófar környékén.. Mint a képekről is látszik, több bordát részben kicseréltek, és a fartükör egy része is új. Nem tudom, hogy fizikai, vagy biológiai sérülés miatt kellett javítani, de az látszik hogy “valami történt”. A napokban felhívom Szabadi Tibort, és rákérdezek mi lehetett itt.. Maga a korhadás belülről nem látható...

De hogy pozitív kicsengése legyen a bejegyzésnek, Pétertől kaptam egy pár eredeti Pallás csörlőt, ami még a Fabulán volt. Nagyon szépek, és korhűek is! Az a probléma, hogy nem elég hosszú a tengely, így meg kellene toldani. Na meg a hajót is kellene fúrni faragni.. (bár én eredetileg is alsókaros csörlőt szerettem volna) Abban maradtunk, hogy ha nem találok megfelelőt, akkor nagy tisztelettel elfogadom, és felszerelem. Ha tavaszig szembe jön a nagy Ő, akkor pedig megköszönöm, és visszaszolgáltatom. Hátha lesz még egy hasonló klasszikus hajó, aminek díszévé válik.

Pádli páros öröm

A hétvégére egyszerű volt a feladat. A két pádlit levakarni (cikling) és átolajozni. Persze ezen kívül a többi alkatrész szokásos lakkrétegét felhordani. Ez kiegészült azzal, hogy az idő közben megszületett végleges feliratot ráfesteni a pádlikra és a ládikóra. Egyszerű nem? Alig három mondat.

A valóság sokkal több... mondatban épp úgy mint órában. Két pádlit fáig levakarni, az nem olyan, mint a két jumpot... Nem mondom, nyilván van ennél sokkal de sokkal fárasztóbb és macerásabb dolog. De azért menet közben elgondolkoztam az elektromos kézi készülékek létjogosultságán, meg azon is hogy miért is nem csiszoltam csak át egy kicsit és lakkoztam újra őket. De ugye a kihívásokat szeretjük. Félóra vakarás, majd köszörűvel élezés.. majd félóra vakarás, és így tovább... Ráadásul az egyik (nyilván a nagyobbik) pádli a lakk alatt valamilyen számomra ismeretlen alapozást kapott. Ez enyhén sötét színt adott a fának de egy alapozó festék szerű réteget képezett a lakk alatt. Nem lett volna ezzel baj, de persze néhol lejött, néhol meg nem.. Nem részletezem tovább. Lekapartam, bár most egy kicsit nehezen mozognak az ujjaim. Persze utána még át is kellett csiszolni mind a két lapátot.. de a kaparás után ez szinte öröm volt.. mondom szinte.

A másik remek ötlet, hogy akkor már rá is kellene festeni a feliratot... Felirat papírra rányomtat, papír öntapadós fóliára ráragaszt, pengével körbevág (kb fél óra/felirat) majd ráragaszt a fára és fúj. Ha most a kedves olvasóban az kép alakult ki a folyamatról, hogy “pepecs munka” akkor épp csak közeledik a valósághoz. A fújáshoz antik bronz hatású akril festéket vettem egyébként. Mivel a folyamat meglehetősen időigényes, ezért végül úgy döntöttem lesz egy “Fő” evező, amire a felirat kerül, a másik meg a segéd evező, amire semmi. Egy kicsit nagyobb nyomatot kapott a ládikó... Féltem tőle, hogy a lakk és a lenolaj majd oldani fogja a festéket, és tényleg. Ezért aztán nem lett olyan szép mint akartam, de ezen még lehet segíteni.. kicsit körbe lehet retusálni szikével és majd ecsettel kijavítgatni. De az is lehet, hogy csináltatok matricából rendes sablont, lecsiszolom és újrakezdtem a történetet.
 Ami nagy tanulság és tanács ha valaki ilyesmire adja a fejét: Venni kell fújható színtelen lakkot. A feliratra ezt kell fújni mert ez nem maszatolja el. Száradás után a következő réteg már mehet ecsettel, persze csak finoman, hogy ne oldja fel az előző réteget.

De persze utólag okosnak lenni pont olyan, mint előre hülyének. Szóval a hétvége nem egy sikersztori, de legalább sokat dolgoztam érte.

Azért a feliratnak örülök. Van benne egy kis Rózsa Sándoros komiszság, de valahol mégsem túl cirkalmas. A "P" betű pedig elég hangsúlyos, akár önmagában is használható.

Relativitás elmélet.

Einstein elmélete szerint az idő relatív. Douglas Adams szerint az ebédidő pedig kétszeresen az. Én a magam részéről csak azzal egészíteném ki felsorolt és minden bizonnyal megdönthetetlen igazságokat, hogy valahogy mindig kevés. Ezért is lehet az, hogy még nem fejeztem be a munkákat, amiket szerettem volna még az ünnepek alatt megcsinálni.

Persze azért haladok, még ha lassan is. A jumpok megkapták a harmadik réteg lakkot (és a második kenés után már jóval jobban néztek ki). A Ládikó pedig a második réteg kenésen esett át. Megjegyzem, az első réteget szinte teljesen beszívta. Valószínűleg más és/vagy jobb állapotú a fa, ezért is könnyebb lakkozni.

A fenékdeszkák fehérek lettek egy rétegben, magas minőségű Trinát zomácfestéket kaptak a lenolajra. Mivel a kis szekrények aljában vannak és eddig semmilyen kezelés nem volt rajtuk, azt hiszem a Trinát tökéletes megoldás lesz két rétegben. Miután magamat és a deszkákat is alaposan befestettem, elővettem a pádlikat.

Sajnos csak odáig jutottam, hogy az egyiknek a tollát megszabadítottam a hozzávetőleg 30 éves lakktól. Úgy pergett le róla, mintha már régóta ezt a pillanatot várta volna. Egyébként mindig érdekes érzés egy régi fa eszköz felújítását elkezdeni. Az ember nem tudja pontosan mit talál majd a lakk/festék alatt, aztán szépen kirajzolódik a fa saját erezete, kiderül, hogy hol vannak a hibás részek, hol egészséges... és már látszódik, hogy milyen lesz ha befejeződik a munka. Alig várom, hogy rákerüljön a lenolaj.

Remélem a héten eljutok Epifanes lakkot venni a Marinába az akciós készletből, és az evezőket már azzal kenhetem.

A köteleket kimossák ugye?

Amikor Péter először mondta, hogy a köteleket a szezon végén kimossa, nem nagyon értettem, hogyan is kell ezt elképzelni...

A dolog egyszerű. A köteleket egész nyáron veri az eső, süti a nap. Ha esetleg itt ott tartósan vízben vannak, algásodni kezdenek.. Ha bele-bele lógnak a Balatonba (vagy bármelyik tóba) iszaposak lesznek. Ezektől a hatásoktól azután megkeményednek, kellemetlen lesz velük dolgozni.

Mit lehet tenni? Fogni az összes kötelet, etnikai hovatartozástól függetlenül (legyen az shott, felhúzó, vagy kikötőkötél). Leszerelni a hajóról, másfél órát könyörögni a feleségnek, barátnőnek (vagy megvárni míg elmegy otthonról) és be vele a mosógépbe.

Mintha csak ruhát mosnánk öblítő és mosószer hozzáadásával már indulhat is az automata program. Vigyázzunk, mert a kötelek jóval nehezebbek mint a ruhák és ha pont most adja meg magát az Energomat az nem feltétlenül jó pont.

Hogy elkerüljem a teljes összecsomózódást, szépen összekötve tettem be a köteleket, de ezzel együtt a végére szinte az összes szétzilálódott. Teregetésre sem feltétlenül alkalmas a ruhaszárító az említett súlyproblémák miatt. Nálunk a szekrény teteje kapta a megtisztelő szerepet.

És az eredmény? Puha és illatos kötélrengeteg... abban biztos vagyok, hogy könnyebb lesz megtalálni a Póstást a kikötőben. Ha bárki keresi, jöjjön az öblítőszag után:)

Miközben csomagoltam el a száraz köteleket, még egy hasznos dologra jöttem rá. Több helyen találtam részleges szakadást, amit nem biztos, hogy észreveszek ha nem pakolom ki a hajót. Mekkora bosszúság lett volna, ha tavasszal kell kötéljavítással bajlódni, amikor egyébként is sok a tennivaló.