2011. január 4., kedd

A köteleket kimossák ugye?

Amikor Péter először mondta, hogy a köteleket a szezon végén kimossa, nem nagyon értettem, hogyan is kell ezt elképzelni...

A dolog egyszerű. A köteleket egész nyáron veri az eső, süti a nap. Ha esetleg itt ott tartósan vízben vannak, algásodni kezdenek.. Ha bele-bele lógnak a Balatonba (vagy bármelyik tóba) iszaposak lesznek. Ezektől a hatásoktól azután megkeményednek, kellemetlen lesz velük dolgozni.

Mit lehet tenni? Fogni az összes kötelet, etnikai hovatartozástól függetlenül (legyen az shott, felhúzó, vagy kikötőkötél). Leszerelni a hajóról, másfél órát könyörögni a feleségnek, barátnőnek (vagy megvárni míg elmegy otthonról) és be vele a mosógépbe.

Mintha csak ruhát mosnánk öblítő és mosószer hozzáadásával már indulhat is az automata program. Vigyázzunk, mert a kötelek jóval nehezebbek mint a ruhák és ha pont most adja meg magát az Energomat az nem feltétlenül jó pont.

Hogy elkerüljem a teljes összecsomózódást, szépen összekötve tettem be a köteleket, de ezzel együtt a végére szinte az összes szétzilálódott. Teregetésre sem feltétlenül alkalmas a ruhaszárító az említett súlyproblémák miatt. Nálunk a szekrény teteje kapta a megtisztelő szerepet.

És az eredmény? Puha és illatos kötélrengeteg... abban biztos vagyok, hogy könnyebb lesz megtalálni a Póstást a kikötőben. Ha bárki keresi, jöjjön az öblítőszag után:)

Miközben csomagoltam el a száraz köteleket, még egy hasznos dologra jöttem rá. Több helyen találtam részleges szakadást, amit nem biztos, hogy észreveszek ha nem pakolom ki a hajót. Mekkora bosszúság lett volna, ha tavasszal kell kötéljavítással bajlódni, amikor egyébként is sok a tennivaló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése