2013. március 3., vasárnap

Itt a tavasz!

Március van. Március pedig már tavaszi hónap! Persze ez önmgában kevés lenne, ha az időjárás nem követné a naptárat.. De követi. Így történhetett, hogy március 3-án gyönyörű napsütésben vehettem le a ponyvát idén először a hajóról.
Nagyon nyújtózott a téli álmából ébredő Póstás, de nem hagytam neki túl sok időt az ébredezésre. Rögtön körbecsiszoltam vízvonal alatt, és a kokpitban is. Sajnos a kormány felső vége elég rossz állapotban van. Nem takarja a nyáriponyva, ezért egész évben tűzi a nap, veri az eső. Nyilván ezért repedezett fel. Lekapartam róla a lakkot, és alaposan átolajoztam. Jön rá néhány réteg lakk és egy sapka is. Levettem a méreteket, hogy passzentos nyári takarót kaphasson. Felpróbáltam a Pallás Gyulától kapott Spi felhúzó veretet is az árbocra. Sajnos nem passzol teljesen, kicsit nagy, így át kell majd alakítani.

A műhelyben is haladt a munka. A baum és a padok is megkapták a 7 réteg lakkot, de még nincs vége!
A spibaum-ra felirat is került. Sajnos a baumvégeken nincs kialakítva alba-felba bekötési pont, így ezt az alkatrészt még rá kell bíznom Gyula szakértő kezeire. 




A lényeg, hogy kijöttünk a télből, és hamarosan megindul a szezon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése