2011. március 22., kedd

Jöhet a munka!

Itt a tavasz.. illetve az elmúlt hétvégén már itt volt.. aztán valamitől megijedhetett és elszaladt. Na de nem baj.. számomra akkor is elkezdődött a tavaszi felkészülés és végre nem csak a műhelyben matattam.

Ettől többé kevésbé függetlenül invitált meg Péter a padlására, ahol egy magamfajta hajós ember órákat el tud nézelődni. A ládákból, dobozokból sorra kerülnek elő a kincsek.. Csigák, seklik, réz szögek és szegecsek, vitorlák, faanyagok.. A Mephisto alkatrészeit forgatva arról ábrándoztam, hogy pont egy ilyesmi fa kormányhosszabbítót keresek a Póstásra. Mire felnéztem Péter már nyújtotta is felém az áhított kormányhosszabbítót. Ennek igazán megörültem, hiszen manapság ilyet csak alumíniumból vagy karbonból divat csinálni. Az eBay-en is próbáltam már keresni.. sikertelenül.. Be is került a műhelybe, hogy hamarosan újjászülessen.

Ott tartottam, hogy még nem az igazi a tavasz.. Mondjuk nem is csodálkozom.. Eddig ahányszor a hajóhoz mentem, mindig kifejezetten kellemetlen idő volt. Nem baj, lesz ez még így se. Normális hétköznapokon normális autóként használt közlekedési eszközömet szervízkocsivá alakítottam, és már rohantam is Szántódra.

Kormány:
A kormány körül több teendő is akadt.. lötyög a felső konzol, ami tartja a lapátot. Persze a csavarokhoz csak úgy lehet hozzáférni, ha az ember leveszi az egészet, amihez le kell venni a kormányrudat is. A kormányrudat úgy is fel szerettem volna hozni, hiszen az is kap egy-két réteg új lakkot. Na meg az új hosszabbító is rákerül. A kormány leszedése érdekes feladat.. Valahogy a hajó alkatrészei nem tűnnek nagynak, amíg a helyükön vannak. Gondolom azért van ez, mert a hajó méretével arányosak, és így nem érzi az ember a valódi méretet. Aztán amikor odaálltam, hogy levegyem, akkor tudatosodott bennem, hogy bőven magasabb mint én magam és egészen biztosan nem annyira könnyű.. Azért csak kiemelem a konzolokból, és vártam a hatást.. Vagy elborulok kormányostul, vagy nem.. Szerencsére nem bizonyult kezelhetetlennek a tömeg, így le tudtam támasztani. A szabaddá vált konzolt leszereltem és felhoztam. Szerezek hozzá hosszabb saválló csavart és majd azzal teszem vissza.

Vorstag:
Volt már szó róla, hogy leszerelem az alumínium profilokat és a hozzájuk való rollert. Ha találok megfelelő klasszikus besodrós rollert, akkor majd azt teszem fel, ha nem, akkor marad a drótkötél elöl. A vorstagot meg is hirdettem eladásra, mert nem hiszem, hogy nekem kelleni fog. Ha esetleg valaki épp az ellenkező irányba megy és szeretné a besodrós rollerét merev vorstagra cserélni, beszéljünk róla:)

A hajófenék:
Spaklival végigmentem a hajófenéken és lekapartam azt, ami lekívánkozott.. szerencsére nem túl sok helyen jött le a festék.. ott viszont fáig. Ha több időm lesz, akkor csiszológéppel nekimegyek és figyelem az eredményt.. Valószínűleg csak ott fogom újraalapozni és újrafesteni, ahol lejöttek a rétegek.
Ami viszont aggasztó, az egy tenyérnyi hely, ahol apró lyukakat fedeztem fel a fában.
Mivel a lyukak az algagátlón is átjöttek, ezért élek a gyanúperrel, hogy algagátlózás után keletkeztek... Nem értek hozzá, de a hajgyökereim azt súgják, hogy ez így nincs egészen jól. Lehet hogy szú? Vagy valami egyéb állat? És ha igen, mit lehet tenni? Esetleg valami vegyszerrel kezelni? Vagy nagy a baj, és palánkcsere, mielőtt átmegy a többibe? Ezekre az apró kérdésekre kellene most választ találnom:(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése