Sajnos mostanában nem jutottam el a műhelybe, de azért voltak történések.
Például megjött az eBay-ről rendelt lobogórudam. Na ez sem sikersztori. Kb 5-ezer forint volt, 600mm hosszú. Formára még jó is lenne, de kimunkálása borzasztó. Ráadásul valami dióbarna színűre van festve v. lakkozva vagy én nem is tudom mit kentek rá... Szóval ezzel is vásároltam magamnak egy kis munkát.. Lehet róla lecsiszolni a lakkot (amúgy is fel kellene csiszolni mert szálka megy az ember kezébe ha megfogja) és újra olajozni és újra lakkozni...
Rendeltem még egy kompaszt is, klasszikusat rézből.. Nem ezt az új fajta vízben forgósat. Az még nem jött meg, de kíváncsi leszek.. elég olcsó volt, szóval lehet h. csak dísznek lesz jó.. vagy sörnyitónak ugye..
Történt még, hogy Péterrel lementünk a hajóhoz.. Persze nem akkor amikor még tavasz volt.. akkor könnyű... megvártuk míg visszajön az igazi hideg.. Jól összefagytunk megint. Viszont felhoztuk a baumot. Eredetileg azért, mert hogy mégse csináltatok újat, inkább ezt felújítom.. gondoltam én. aztán ahogy kivettük a hajóból és forgattuk ide oda, megállapítottuk, hogy nincs két nézete, ahonnan ugyanúgy nézne ki.. erre csavarodik, arra görbül.. leginkább egy légcsavar formáját vette fel. Így aztán nincs mese. Új baum kell. Szerencsére a folkebootoknak viszonylag egyszerű a baum-juk, mivel lapos, és nem üregelt.. Kis túlzással két palló összeragasztva, a tetejében nút fut végig. Na jó ennyire azért nem egyszerű a történet, de nagyapám szerint meg tudjuk csinálni. Ő ért hozzá, viszont már nem nagyon látja.. én látok, de nem értek hozzá.. Na majd csak összehozunk valamit. Most az a feladat, hogy faanyagot kell keresnem, de nem valami ilyen kültéri fatelepről. Jófajta borovi fenyőből kellene két szál... Ha esetleg valaki tud jó forrást, nagyon várnám!
Az út másik nem túl vidám célja, hogy a múltkor felfedezett “kehét” megvizsgáljuk belülről is. Az az igazság, hogy fura dolgokat találtunk a hajófar környékén.. Mint a képekről is látszik, több bordát részben kicseréltek, és a fartükör egy része is új. Nem tudom, hogy fizikai, vagy biológiai sérülés miatt kellett javítani, de az látszik hogy “valami történt”. A napokban felhívom Szabadi Tibort, és rákérdezek mi lehetett itt.. Maga a korhadás belülről nem látható...
De hogy pozitív kicsengése legyen a bejegyzésnek, Pétertől kaptam egy pár eredeti Pallás csörlőt, ami még a Fabulán volt. Nagyon szépek, és korhűek is! Az a probléma, hogy nem elég hosszú a tengely, így meg kellene toldani. Na meg a hajót is kellene fúrni faragni.. (bár én eredetileg is alsókaros csörlőt szerettem volna) Abban maradtunk, hogy ha nem találok megfelelőt, akkor nagy tisztelettel elfogadom, és felszerelem. Ha tavaszig szembe jön a nagy Ő, akkor pedig megköszönöm, és visszaszolgáltatom. Hátha lesz még egy hasonló klasszikus hajó, aminek díszévé válik.
2011. január 31., hétfő
2011. január 23., vasárnap
Pádli páros öröm
A hétvégére egyszerű volt a feladat. A két pádlit levakarni (cikling) és átolajozni. Persze ezen kívül a többi alkatrész szokásos lakkrétegét felhordani. Ez kiegészült azzal, hogy az idő közben megszületett végleges feliratot ráfesteni a pádlikra és a ládikóra. Egyszerű nem? Alig három mondat.
A valóság sokkal több... mondatban épp úgy mint órában. Két pádlit fáig levakarni, az nem olyan, mint a két jumpot... Nem mondom, nyilván van ennél sokkal de sokkal fárasztóbb és macerásabb dolog. De azért menet közben elgondolkoztam az elektromos kézi készülékek létjogosultságán, meg azon is hogy miért is nem csiszoltam csak át egy kicsit és lakkoztam újra őket. De ugye a kihívásokat szeretjük. Félóra vakarás, majd köszörűvel élezés.. majd félóra vakarás, és így tovább... Ráadásul az egyik (nyilván a nagyobbik) pádli a lakk alatt valamilyen számomra ismeretlen alapozást kapott. Ez enyhén sötét színt adott a fának de egy alapozó festék szerű réteget képezett a lakk alatt. Nem lett volna ezzel baj, de persze néhol lejött, néhol meg nem.. Nem részletezem tovább. Lekapartam, bár most egy kicsit nehezen mozognak az ujjaim. Persze utána még át is kellett csiszolni mind a két lapátot.. de a kaparás után ez szinte öröm volt.. mondom szinte.
A másik remek ötlet, hogy akkor már rá is kellene festeni a feliratot... Felirat papírra rányomtat, papír öntapadós fóliára ráragaszt, pengével körbevág (kb fél óra/felirat) majd ráragaszt a fára és fúj. Ha most a kedves olvasóban az kép alakult ki a folyamatról, hogy “pepecs munka” akkor épp csak közeledik a valósághoz. A fújáshoz antik bronz hatású akril festéket vettem egyébként. Mivel a folyamat meglehetősen időigényes, ezért végül úgy döntöttem lesz egy “Fő” evező, amire a felirat kerül, a másik meg a segéd evező, amire semmi. Egy kicsit nagyobb nyomatot kapott a ládikó... Féltem tőle, hogy a lakk és a lenolaj majd oldani fogja a festéket, és tényleg. Ezért aztán nem lett olyan szép mint akartam, de ezen még lehet segíteni.. kicsit körbe lehet retusálni szikével és majd ecsettel kijavítgatni. De az is lehet, hogy csináltatok matricából rendes sablont, lecsiszolom és újrakezdtem a történetet. Ami nagy tanulság és tanács ha valaki ilyesmire adja a fejét: Venni kell fújható színtelen lakkot. A feliratra ezt kell fújni mert ez nem maszatolja el. Száradás után a következő réteg már mehet ecsettel, persze csak finoman, hogy ne oldja fel az előző réteget.
De persze utólag okosnak lenni pont olyan, mint előre hülyének. Szóval a hétvége nem egy sikersztori, de legalább sokat dolgoztam érte.
Azért a feliratnak örülök. Van benne egy kis Rózsa Sándoros komiszság, de valahol mégsem túl cirkalmas. A "P" betű pedig elég hangsúlyos, akár önmagában is használható.
A valóság sokkal több... mondatban épp úgy mint órában. Két pádlit fáig levakarni, az nem olyan, mint a két jumpot... Nem mondom, nyilván van ennél sokkal de sokkal fárasztóbb és macerásabb dolog. De azért menet közben elgondolkoztam az elektromos kézi készülékek létjogosultságán, meg azon is hogy miért is nem csiszoltam csak át egy kicsit és lakkoztam újra őket. De ugye a kihívásokat szeretjük. Félóra vakarás, majd köszörűvel élezés.. majd félóra vakarás, és így tovább... Ráadásul az egyik (nyilván a nagyobbik) pádli a lakk alatt valamilyen számomra ismeretlen alapozást kapott. Ez enyhén sötét színt adott a fának de egy alapozó festék szerű réteget képezett a lakk alatt. Nem lett volna ezzel baj, de persze néhol lejött, néhol meg nem.. Nem részletezem tovább. Lekapartam, bár most egy kicsit nehezen mozognak az ujjaim. Persze utána még át is kellett csiszolni mind a két lapátot.. de a kaparás után ez szinte öröm volt.. mondom szinte.
![]() |
|
|
A másik remek ötlet, hogy akkor már rá is kellene festeni a feliratot... Felirat papírra rányomtat, papír öntapadós fóliára ráragaszt, pengével körbevág (kb fél óra/felirat) majd ráragaszt a fára és fúj. Ha most a kedves olvasóban az kép alakult ki a folyamatról, hogy “pepecs munka” akkor épp csak közeledik a valósághoz. A fújáshoz antik bronz hatású akril festéket vettem egyébként. Mivel a folyamat meglehetősen időigényes, ezért végül úgy döntöttem lesz egy “Fő” evező, amire a felirat kerül, a másik meg a segéd evező, amire semmi. Egy kicsit nagyobb nyomatot kapott a ládikó... Féltem tőle, hogy a lakk és a lenolaj majd oldani fogja a festéket, és tényleg. Ezért aztán nem lett olyan szép mint akartam, de ezen még lehet segíteni.. kicsit körbe lehet retusálni szikével és majd ecsettel kijavítgatni. De az is lehet, hogy csináltatok matricából rendes sablont, lecsiszolom és újrakezdtem a történetet. Ami nagy tanulság és tanács ha valaki ilyesmire adja a fejét: Venni kell fújható színtelen lakkot. A feliratra ezt kell fújni mert ez nem maszatolja el. Száradás után a következő réteg már mehet ecsettel, persze csak finoman, hogy ne oldja fel az előző réteget.
De persze utólag okosnak lenni pont olyan, mint előre hülyének. Szóval a hétvége nem egy sikersztori, de legalább sokat dolgoztam érte.
Azért a feliratnak örülök. Van benne egy kis Rózsa Sándoros komiszság, de valahol mégsem túl cirkalmas. A "P" betű pedig elég hangsúlyos, akár önmagában is használható.
2011. január 10., hétfő
Relativitás elmélet.
Einstein elmélete szerint az idő relatív. Douglas Adams szerint az ebédidő pedig kétszeresen az. Én a magam részéről csak azzal egészíteném ki felsorolt és minden bizonnyal megdönthetetlen igazságokat, hogy valahogy mindig kevés. Ezért is lehet az, hogy még nem fejeztem be a munkákat, amiket szerettem volna még az ünnepek alatt megcsinálni.
Persze azért haladok, még ha lassan is. A jumpok megkapták a harmadik réteg lakkot (és a második kenés után már jóval jobban néztek ki). A Ládikó pedig a második réteg kenésen esett át. Megjegyzem, az első réteget szinte teljesen beszívta. Valószínűleg más és/vagy jobb állapotú a fa, ezért is könnyebb lakkozni.
A fenékdeszkák fehérek lettek egy rétegben, magas minőségű Trinát zomácfestéket kaptak a lenolajra. Mivel a kis szekrények aljában vannak és eddig semmilyen kezelés nem volt rajtuk, azt hiszem a Trinát tökéletes megoldás lesz két rétegben. Miután magamat és a deszkákat is alaposan befestettem, elővettem a pádlikat.
Sajnos csak odáig jutottam, hogy az egyiknek a tollát megszabadítottam a hozzávetőleg 30 éves lakktól. Úgy pergett le róla, mintha már régóta ezt a pillanatot várta volna. Egyébként mindig érdekes érzés egy régi fa eszköz felújítását elkezdeni. Az ember nem tudja pontosan mit talál majd a lakk/festék alatt, aztán szépen kirajzolódik a fa saját erezete, kiderül, hogy hol vannak a hibás részek, hol egészséges... és már látszódik, hogy milyen lesz ha befejeződik a munka. Alig várom, hogy rákerüljön a lenolaj.
Remélem a héten eljutok Epifanes lakkot venni a Marinába az akciós készletből, és az evezőket már azzal kenhetem.
Persze azért haladok, még ha lassan is. A jumpok megkapták a harmadik réteg lakkot (és a második kenés után már jóval jobban néztek ki). A Ládikó pedig a második réteg kenésen esett át. Megjegyzem, az első réteget szinte teljesen beszívta. Valószínűleg más és/vagy jobb állapotú a fa, ezért is könnyebb lakkozni.
A fenékdeszkák fehérek lettek egy rétegben, magas minőségű Trinát zomácfestéket kaptak a lenolajra. Mivel a kis szekrények aljában vannak és eddig semmilyen kezelés nem volt rajtuk, azt hiszem a Trinát tökéletes megoldás lesz két rétegben. Miután magamat és a deszkákat is alaposan befestettem, elővettem a pádlikat.
Sajnos csak odáig jutottam, hogy az egyiknek a tollát megszabadítottam a hozzávetőleg 30 éves lakktól. Úgy pergett le róla, mintha már régóta ezt a pillanatot várta volna. Egyébként mindig érdekes érzés egy régi fa eszköz felújítását elkezdeni. Az ember nem tudja pontosan mit talál majd a lakk/festék alatt, aztán szépen kirajzolódik a fa saját erezete, kiderül, hogy hol vannak a hibás részek, hol egészséges... és már látszódik, hogy milyen lesz ha befejeződik a munka. Alig várom, hogy rákerüljön a lenolaj.
Remélem a héten eljutok Epifanes lakkot venni a Marinába az akciós készletből, és az evezőket már azzal kenhetem.
2011. január 4., kedd
A köteleket kimossák ugye?
Amikor Péter először mondta, hogy a köteleket a szezon végén kimossa, nem nagyon értettem, hogyan is kell ezt elképzelni...
A dolog egyszerű. A köteleket egész nyáron veri az eső, süti a nap. Ha esetleg itt ott tartósan vízben vannak, algásodni kezdenek.. Ha bele-bele lógnak a Balatonba (vagy bármelyik tóba) iszaposak lesznek. Ezektől a hatásoktól azután megkeményednek, kellemetlen lesz velük dolgozni.
Mit lehet tenni? Fogni az összes kötelet, etnikai hovatartozástól függetlenül (legyen az shott, felhúzó, vagy kikötőkötél). Leszerelni a hajóról, másfél órát könyörögni a feleségnek, barátnőnek (vagy megvárni míg elmegy otthonról) és be vele a mosógépbe.
Mintha csak ruhát mosnánk öblítő és mosószer hozzáadásával már indulhat is az automata program. Vigyázzunk, mert a kötelek jóval nehezebbek mint a ruhák és ha pont most adja meg magát az Energomat az nem feltétlenül jó pont.
Hogy elkerüljem a teljes összecsomózódást, szépen összekötve tettem be a köteleket, de ezzel együtt a végére szinte az összes szétzilálódott. Teregetésre sem feltétlenül alkalmas a ruhaszárító az említett súlyproblémák miatt. Nálunk a szekrény teteje kapta a megtisztelő szerepet.
És az eredmény? Puha és illatos kötélrengeteg... abban biztos vagyok, hogy könnyebb lesz megtalálni a Póstást a kikötőben. Ha bárki keresi, jöjjön az öblítőszag után:)
Miközben csomagoltam el a száraz köteleket, még egy hasznos dologra jöttem rá. Több helyen találtam részleges szakadást, amit nem biztos, hogy észreveszek ha nem pakolom ki a hajót. Mekkora bosszúság lett volna, ha tavasszal kell kötéljavítással bajlódni, amikor egyébként is sok a tennivaló.
A dolog egyszerű. A köteleket egész nyáron veri az eső, süti a nap. Ha esetleg itt ott tartósan vízben vannak, algásodni kezdenek.. Ha bele-bele lógnak a Balatonba (vagy bármelyik tóba) iszaposak lesznek. Ezektől a hatásoktól azután megkeményednek, kellemetlen lesz velük dolgozni.
Mit lehet tenni? Fogni az összes kötelet, etnikai hovatartozástól függetlenül (legyen az shott, felhúzó, vagy kikötőkötél). Leszerelni a hajóról, másfél órát könyörögni a feleségnek, barátnőnek (vagy megvárni míg elmegy otthonról) és be vele a mosógépbe.
Mintha csak ruhát mosnánk öblítő és mosószer hozzáadásával már indulhat is az automata program. Vigyázzunk, mert a kötelek jóval nehezebbek mint a ruhák és ha pont most adja meg magát az Energomat az nem feltétlenül jó pont.
Hogy elkerüljem a teljes összecsomózódást, szépen összekötve tettem be a köteleket, de ezzel együtt a végére szinte az összes szétzilálódott. Teregetésre sem feltétlenül alkalmas a ruhaszárító az említett súlyproblémák miatt. Nálunk a szekrény teteje kapta a megtisztelő szerepet.
És az eredmény? Puha és illatos kötélrengeteg... abban biztos vagyok, hogy könnyebb lesz megtalálni a Póstást a kikötőben. Ha bárki keresi, jöjjön az öblítőszag után:)
Miközben csomagoltam el a száraz köteleket, még egy hasznos dologra jöttem rá. Több helyen találtam részleges szakadást, amit nem biztos, hogy észreveszek ha nem pakolom ki a hajót. Mekkora bosszúság lett volna, ha tavasszal kell kötéljavítással bajlódni, amikor egyébként is sok a tennivaló.
2010. december 29., szerda
Lakkozás No.1
Az ember azt hinné lakkozni egyszerű..
Lakk megfog, ecset beledug, fára ráken, megszárad, kész.
Hát nem.
A felület előkészítés egy dolog. Erről már volt is szó korábban. Hanem utána a lakkozás, na az valami elvetemült tudomány. A len olajozás után minden olyan szép volt.. aztán a lakkozott felületek száradás után itt ott megfolyva, néhol kis légbuborékokkal... szóval már egyáltalán nem volt olyan szép. A legkevésbé sem úgy néztek ki mint vártam. Az instrukció a következő volt.. “Jól hígított lakkot, nagyon de nagyon vékonyan felhordani. Akkor jó, ha száradás után nem is látszik az első réteg. “ Nyilván nem is az elmélettel volt a baj, hanem valahol a kivitelezés szakmaiságába csúszott hiba. Lakkoztam én már persze, de akkor nem törekedtem a tökéletességre, és ha az ember nem igazán tudja hogy kellene csinálni, elrontani is sokkal nehezebben tudja.
Szóval ma egy kicsit máshogy álltam neki.. a felületeket újra átcsiszoltam, 1:3 arányban hígított lakkot éppen csak megmutattam az ecsetnek, majd jól lehúztam róla a “felesleget”, ezzel kentem át a felületeket. A dobozkának ez lesz az első, szóval biztosan szebb lesz mint a két jump, ma volt..
Az evezőkről is lekerültek a szorítók. Egyelőre úgy néz ki, hogy megfelelően tart a ragasztás, de azért majd rozsdamentes drótból csinálok “U” szöget, és beleütöm a toll élébe, hogy az is jobban összetartsa a ragasztást.
Bárány Lászlóról kaptam nagy felbontású képeket, amik (még 2 napig) idén készültek, Balatonföldváron. Ezek fel is kerültek a galériába.
Lakk megfog, ecset beledug, fára ráken, megszárad, kész.
Hát nem.
A felület előkészítés egy dolog. Erről már volt is szó korábban. Hanem utána a lakkozás, na az valami elvetemült tudomány. A len olajozás után minden olyan szép volt.. aztán a lakkozott felületek száradás után itt ott megfolyva, néhol kis légbuborékokkal... szóval már egyáltalán nem volt olyan szép. A legkevésbé sem úgy néztek ki mint vártam. Az instrukció a következő volt.. “Jól hígított lakkot, nagyon de nagyon vékonyan felhordani. Akkor jó, ha száradás után nem is látszik az első réteg. “ Nyilván nem is az elmélettel volt a baj, hanem valahol a kivitelezés szakmaiságába csúszott hiba. Lakkoztam én már persze, de akkor nem törekedtem a tökéletességre, és ha az ember nem igazán tudja hogy kellene csinálni, elrontani is sokkal nehezebben tudja.
Szóval ma egy kicsit máshogy álltam neki.. a felületeket újra átcsiszoltam, 1:3 arányban hígított lakkot éppen csak megmutattam az ecsetnek, majd jól lehúztam róla a “felesleget”, ezzel kentem át a felületeket. A dobozkának ez lesz az első, szóval biztosan szebb lesz mint a két jump, ma volt..
Az evezőkről is lekerültek a szorítók. Egyelőre úgy néz ki, hogy megfelelően tart a ragasztás, de azért majd rozsdamentes drótból csinálok “U” szöget, és beleütöm a toll élébe, hogy az is jobban összetartsa a ragasztást.
Bárány Lászlóról kaptam nagy felbontású képeket, amik (még 2 napig) idén készültek, Balatonföldváron. Ezek fel is kerültek a galériába.
2010. december 26., vasárnap
Az eredet!
Éppen nekiláttam a mai teendőknek amikor érkezett egy e-mail a telefonomra. Feladója Baka Gergely, akinek nagyapja Kesserü Ferenc a Postás Üdülőben előbb a Partizánnal (ex. Rabonbán) majd ennek kiöregedésekor a Postással vitorláztatta az üdülő vendégeit. (Ekkor így hívták.) Kesserü Ferenc tekinthető a Póstás édesapjának, hiszen Ő rendelte meg a hajót 1966-67 környékén a Balatonfüredi Hajógyártól. Ez több mind öröm!
Gergely több korabeli dokumentumot és képet is küldött, ezzel kiegészítve az amúgy is örömteli karácsonyt. Így van már fényképem a vízre bocsátás napjáról 1967-ben, illetve korabeli dokumentumaim a hajógyárhoz intézett javítási munkálatokról.
A fényképekből kiderül, hogy a fartükör már gyárilag is fehér volt. Vagyis nem követte az északi tradíciót, miszerint a fartükröt lakkozzák. Magam sem hittem volna, hogy ilyen történelmi ereklyék kerülnek a birtokomba. A képekből dokumentumokból galéria készült!
Ami a mai munkákat illeti. A ládikát eredetileg nem gondoltam olajozni, mert az eredeti lakk kis felcsiszolás után átvonhatónak tűnt. Aztán mikor megláttam a jumpokat ma miután beszívták a lenolajat, kicsit elérzékenyültem, majd bűntudatom lett amiért megtagadtam volna ezt a gyönyört a ládikától. Újabb csiszolás, majd olajozás következett így a számára is.
A jumpok megkapták az első réteg lakkot, amit kb 1:2 arányban hígított Sandolin Yacht lakkal vittem fel. Valószínűleg nem ez a legjobb lakk ami létezik, de ilyet kaptam... Jövőre amikor kivesszük az árbocot majd kiderül hogy bírja az UV-t. Ha valahol itt aztán igazán kapni fogja majd az áldott napsugarakat.
A vékony rétegű lakkozás után a pádlik kerültek a terítékre. Az egyiknek a tollán egy repedés volt, a másiknak kettő. Ráadásul ez utóbbinál kicsit meg is vetemedett a kirepedt rész vagyis “elállt” a síktól. Törött fát könnyű ragasztani.. az ember bekeni a felületeket, összenyomja és úgy tartja.. sokáig.. De a repedt fánál ez nem olyan egyszerű, hiszen a vékony repedésbe a viszonylag sűrű epoxi ragasztót bekenni nem triviális. Szétfeszítettem annyira, hogy be tudjam kenni és úgy voltam vele, hogy ha közben végighasad, hát legalább könnyebb lesz ragasztani. Nem így történt, bírták a strapát. A ragasztás után szorítókkal rögzítettem a felületeket. A dupla repedéses pádlit síkban is. 1-2 nap és kiderül, hogy sikerült-e a mutatvány, ha lejönnek a szorítók. Ha igen, akkor jön a csiszolás, olajozás, lakkozás.. Ha nem, akkor pedig a B-terv következik, aminek a részleteit még nem dolgoztam ki teljesen (fogalmam sincs róla).
Gergely több korabeli dokumentumot és képet is küldött, ezzel kiegészítve az amúgy is örömteli karácsonyt. Így van már fényképem a vízre bocsátás napjáról 1967-ben, illetve korabeli dokumentumaim a hajógyárhoz intézett javítási munkálatokról.
A fényképekből kiderül, hogy a fartükör már gyárilag is fehér volt. Vagyis nem követte az északi tradíciót, miszerint a fartükröt lakkozzák. Magam sem hittem volna, hogy ilyen történelmi ereklyék kerülnek a birtokomba. A képekből dokumentumokból galéria készült!
Ami a mai munkákat illeti. A ládikát eredetileg nem gondoltam olajozni, mert az eredeti lakk kis felcsiszolás után átvonhatónak tűnt. Aztán mikor megláttam a jumpokat ma miután beszívták a lenolajat, kicsit elérzékenyültem, majd bűntudatom lett amiért megtagadtam volna ezt a gyönyört a ládikától. Újabb csiszolás, majd olajozás következett így a számára is.
A jumpok megkapták az első réteg lakkot, amit kb 1:2 arányban hígított Sandolin Yacht lakkal vittem fel. Valószínűleg nem ez a legjobb lakk ami létezik, de ilyet kaptam... Jövőre amikor kivesszük az árbocot majd kiderül hogy bírja az UV-t. Ha valahol itt aztán igazán kapni fogja majd az áldott napsugarakat.
A vékony rétegű lakkozás után a pádlik kerültek a terítékre. Az egyiknek a tollán egy repedés volt, a másiknak kettő. Ráadásul ez utóbbinál kicsit meg is vetemedett a kirepedt rész vagyis “elállt” a síktól. Törött fát könnyű ragasztani.. az ember bekeni a felületeket, összenyomja és úgy tartja.. sokáig.. De a repedt fánál ez nem olyan egyszerű, hiszen a vékony repedésbe a viszonylag sűrű epoxi ragasztót bekenni nem triviális. Szétfeszítettem annyira, hogy be tudjam kenni és úgy voltam vele, hogy ha közben végighasad, hát legalább könnyebb lesz ragasztani. Nem így történt, bírták a strapát. A ragasztás után szorítókkal rögzítettem a felületeket. A dupla repedéses pádlit síkban is. 1-2 nap és kiderül, hogy sikerült-e a mutatvány, ha lejönnek a szorítók. Ha igen, akkor jön a csiszolás, olajozás, lakkozás.. Ha nem, akkor pedig a B-terv következik, aminek a részleteit még nem dolgoztam ki teljesen (fogalmam sincs róla).
Karácsony másnapján
Amikor vége a céges hajtásnak és karácsonyt is megünnepelte a család, akkor eljön egy kis nyugalom. Na jó... Mondjuk inkább úgy, hogy családi programok közé beékelhető egy kis hajóval foglalkozás. Így tudtam haladni egy kicsit.
Néhány dolgot szeretnék megcsinálni a “téli szünetben”. Van három fa evezőm (pádlim*), ezeket fel kellene újítani. Sajnos az alsó lapos részük (a tolluk*) elrepedt és a lakkozás sem az igazi. Van két rétegelt lemez lap a beépített szekrények aljában, amiket le szeretnék festeni, mert jelenleg mindenféle kezelés hiányzik róluk. (nem régen kerülhettek a hajóba, mert elég jó állapotban vannak ahhoz képest). Még évekkel ezelőtt kaptam egy öreg fa dobozt, ami jó lesz majd apróságoknak a hajón (seklik, csigák, meg ami gyűlik). De persze ez is felújításra szorul.
Aztán ott van a jumpstag. A jumstag az árocot merevíti, illetve annak a felső részét. A mellékelt képen látható, hogy miként. A 7-es a jumstag a 3-mas pedig a száling. A folkebooton ez utóbbi nincs. A 11-méter magas árbocot csak egy pár jumpstag erősíti. Mivel fa árbocról van szó, a jump is fából van. Jól megfigyelhető rajtuk, hogy miként bánik a nap a lakkal. A jobb oldali jump van “felfelé” míg a baloldalinak az alsó fele látszik (a teteje ugyanolyan ennek is). Ezt az alkatrészt csak az időjárás hatásai érik. Míg az alsó felén gyakorlatilag sértetlen a lakkozás, a felső feléről teljesen leette a lakkot a nap. Mivel itt a fa is sérült már, ezért egy olyan módszert alkalmaztam, hogy egy nagyon erős acéllemez “élével” lekapartam róla a lakkot és az elöregedett fa rétegeket. Nem tudom ez a megoldás mennyire általános, nekem minden esetre bevált (cikling*). Valahol a gyalulás és a csiszolás közé tehető hatását illetően. Sajnos ha már egyszer elkezdte enni az időjárás a fát, sosem lesz tökéletes, mert a kis repedések amin keresztül bejutott a víz, mindig látszani fognak. Egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy új jumpstag-et csinálok, de mivel fizikailag jó állapotban van, ráadásul év közben legfeljebb a sirályok nyújthatnak be panaszt esztétikai érzékükre való hivatkozással, ezért erről letettem. “Kaparás” után lenolajazás majd függesztés. Innen folyt köv.
A ládikát először csak átcsiszolni, és lakkozni szerettem volna. De persze ahogy elkezdtem vele foglalkozni, végül az lett, hogy minden leszereltem róla (zsanér, fogantyú, lábak) és az alját is újra ragasztottam két komponensű ragasztóval. Szóval ez lesúlyozva várja a száradást.
A kezeletlen fenéklemezek csiszolást követően szintén lenolajazást kaptak. Bár ezek fehérre lesznek festve, úgy voltam vele, hogy egy kis olaj nem fog megártani.
Alapvetően egész jól haladtam. A következő alkalommal már jöhet az első réteg lakk. Aztán a következő réteg, és a következő, na meg a következő, ja és persze a következő... Vajon mennyi réteget kell kenni a jump-ra amit egész évben szív a nap és ver az eső?
* Péter kicsit korrektúrázta a blogbejegyzést, amit ezúton is köszönök:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















