A hajó új lakója.

Bizony a Sikló story nem csak mendemonda...

Amikor utoljára voltam a hajón és levettem a ponyvát, egy szép nagy siklóval találkoztam (mostantól Rezső) aki álmosan nézett fel rám a deckről, és úgy kellett noszogatnom, hogy visszatérjen a kellemesen hűvös vízbe.
Hogy Rezső bejutott-e a hajóba, azt nem tudom.. a kokpitban a padon megtaláltam a khmz..  nyomát.. Gyakorlatilag WCnek nézte a baloldali padot...

Rezső pontosan úgy mászott le a hajóról, ahogy azt Dénes előre vetítette. Szépen elcsúszott a hajó végéig, bekanyarodott a kormány és a fartükör közé majd kb 45fokos negatív szögben lecsobbant a vízbe. Valószínűleg nem volt tervezési szempont, hogy a siklók ne tudjanak bejutni a hajóba.

Szinte nem is látszik a ragasztás.

Nincs mese, erre megoldást kell találni. Nincs semmi bajom Rezsővel, a maga nemében igen szép példány.. De valahogy kevésbé praktikus háziállat. Már sajnálom, hogy nem fényképeztem le, de mivel még nem készült el a siklóterelő kézikészülékem, ezért attól tartok fogunk még találkozni..

Sajnos a műhelybe nem igazán jutottam el egész héten, ezért keveset haladtam. A baumgabel ragasztása elég jól sikerült. És kapott is már 2 réteg friss lakkot is. Persze, hogy meddig tart, az majd kiderül. Azért majd egy kis tesztnek alávetem, inkább nyugiban törjön el újra, mint “éles” helyzetben..

A lenolaj csodát tesz a mahagónival.

Mivel eddig nem voltak csörlők a hajón, klemmek sem voltak, amik tartják a genoa shottot. Péterrel már kimatekoltuk, hogy hova kerüljenek. A habléc belső oldalán lesznek, hogy a mancsaft a szél felőli oldalról is könnyen ki tudja rántani a shottot ha arról van szó. Na szóval ezeknek a klemmeknek csináltam meg a tartó fáit a Pétertől kapott mahagóniból.
Néhány réteg lakk és mehetnek fel a hajóra.

Ami a fenékvizet illeti, gyakorlatilag bedagadt a hajó. 1 hét alatt kb 2 pumpálásnyi víz jött ki belőle, ami kb 1.5 liter.

A Bianca 28-vitorlája sajnos tényleg elég kicsi. Ha rendes élkötele lenne, és nem műanyag csúszkái, akkor erős szélben jó lenne, de átalakítani nem érdemes. A Póstás saját vitorlái viszont elkészültek. A BirdySails műhelyében Vida Gábor keze alatt javult meg a grósz (és kapott trimzsinórt is) illetve a régi fock újra staigreiteres lett. Hamarosan kiderül, hogyan működnek:)

Elrendezés.

A Póstás sikeres átvitele után nem sok időt fordítottam a pakolásra. Ennek következtében a kajüt úgy nézett ki, mintha háromszor átforgatták volna a hajót a hossztengelye körül. Vitorlák szétteregetve (hogy ne fülledjenek be) szerszámok, vitorlazsákok, mentőmellények, pádlik, minden össze vissza. Ezért komoly program volt, megkeresni a dolgoknak a helyét és úgy elpakolni a hajóban, hogy újra előre lehessen jutni a fuchs-ba barlangászmutatványok nélkül. Végül egész szép rendet sikerült csinálni. A mentőmellények a fuchs, illetve a jobb oldali ágy alá kerültek. A kis olajradiátor (ami a hűvösebb estéken teljesít szolgálatot) illetve a gázrezsó a baloldali ágy alá. A szerszámos láda és a festékes, lakkos felszerelések a “pincébe” kaptak helyet, vagyis a bilgébe kerültek. Az ágyak feletti polcok is szekcionált tartalmakkal rendelkeznek már. Van “apróságos” polc, ahol az apróbb alkatrészek, seklik találhatóak. Van “konyha polc” ahol műanyag tányérok, bögrék, poharak, evőeszközök vannak, de lett “orvosi polc” is, itt érhető el az elsősegély láda, és egykét fontosabb gyógyszer.. aspirin, fenistil gél, stb..

Kint a padládákban lesznek majd a kötelek, horgonyok, pufferek, és a vödör. Van egy elég nagy tárolórész hátul a kormányosi ülés mögött a hajófarban, viszont ennek nyitása sajnos elég körülményes, hiszen ki kell venni az ülés mögötti hátfalat, amit ráadásul kulccsal zárni kell, máskülönben eléggé lötyögős... Szóval ide majd az megy, ami ritkán kell. Pl a nagyobbik horgony. Leméregettem még a vitorlákat is, hogy vajon mennyire felel meg a gyári méreteknek a Póstás? 

Így kiderült, hogy az eredeti méretnél valamivel nagyobb 625cm-es első éle lehet az fock-nak. A górsznak pedig 880cm-es. Sajnos ha hinni lehet az adatoknak, akkor a Dragon grósz ennél valamivel nagyobb, 920cm magas, vagyis nem megy fel simán. (Nem mintha sikerült volna ez idáig Dragon grószt szereznem.)  Bár az alsó éle pont jó lenne 340cm. Egy ismerősön Gábor felajánlott egy Bianca28-as nagyvitorlát, aminek a magassága a rajzok szerint épp jó, viszont ennek meg az alsó éle tűnik túl kicsinek, 265cm. Ha sikerül, akkor a hétvégén azért felpróbálom..

Külön örömteli meglepetés, hogy az a bizonyos "szép hajó" Kádár Gábor 22-es cirkálója! Jó ilyen szomszédokkal egy kikötőben lenni!

A műhelyben is akad még munka. László, az előző tulajdonos adott nekem néhány nyers bronz öntvényt. Két kis bikát, és egy lobobórúd tartót. Ez utóbbiban az a jó, hogy még nincs kifúrva felülről. Bár gyárilag úgy képzelték el, hogy majd talpán áll, én fordítva szeretném felszerelni. Azér lenne úgy jobb, mert kevésbé van útban, nem akad el benne a kötél. Ezért alulról fogom kifúrni és úgy megmunkálni, hogy ne álljon ki a fedélzet síkjából. A képről látszik, hogy azért van még vele munka. Ugyanakkor sehol sem lehet kapni olyan tartót, ami nem felfele áll, hanem süllyesztett... Nem hogy bronzból, alumíniumból se..

A kötéllétra fokai megkapták az utolsó lakkréteget, már csak kötél kell hozzá és készen is van!

A vasárnapi hercehurcában kettétört baumgabel-t is megragasztottam, remélem tartani fog a ragasztás.. Bár valószínűleg ha újra méteresnél nagyobb hullámok közepette kell majd teljes testsúllyal ránehézkedni, akkor azt nem fogja szeretni. Most viszont kap majd új lakkozást is, felcsiszolás után..

Kövendi Dénes írása nem hagy nyugodni a siklótémát illetően. Az első héten nem költözött még be sikló a hajóba (vagy csak épp nem volt otthon), minden esetre én nem szeretném, hogy váló ok legyen egy hüllő bolygótársam. Így kitaláltam egy “terelő elemet” amit a fartükörre merőlegesen szerelek majd fel a kormány köré, ezzel akadályozva meg a csúszómászót, hogy feljusson a fedélzetre. Ennek az előkészítése éppen csak elkezdődött.. remélem beválik majd.

Kalandos út Fűzfőre.

Mivel a BHZRT munkatársai nem hitték el nekem, hogy nem túravitorlázó vagyok aki Földvár szépségeire kíváncsi, miközben a kikötő infrastruktúráját használja, így a bedaruzott hajót napi 6300 forintért dagasztottam.. Szerencsére a jól sikerült tömítés miatt ezt nem kellett túlzásba vinni, így vasárnap neki is vágtunk Fűzfőnek. Sajnos a nap árbocszereléssel kezdődött, ezért elég későn, 1 óra magasságában vághattunk csak neki az útnak.. Az idő addigra elég kellemetlenre fordult, az északkeleti 5-ös 6-os szél méteres hullámokat keltett.

Hála a beépített motornak, nem okozott gondot felmotorozni Tihany alá és ott viszonylag csendes vízen felszerelni a hajót. Miután ezt megtettük, kezdődött a harc. Szakadó esőben, 50km/h -ás szélben és erős hullámzásban krajcolni nem térfa dolog. Szerencsére készültünk az időjárásra, így Péter és én is vízhatlan ruhában tűrtük az elemek haragját. Péter viharfock-ot is hozott, a nagyvitorlát pedig eleve reffelve húztuk fel. Bár a körülmények nem voltak ideálisak és több hullám gyakorlatilag hosszában csapott végig a fedélzeten, a hajó végig kezelhető maradt.. Még a legnagyobb nyomásokban sem akart fellúvolni, amit igazán örömmel állapítottam meg. Jó kis hajó ez!
Valahol a a cső után a The Sail kikötő előtt járhattunk, amikor Péter észrevett egy kis szakadást a közvetlenül a reffsor fölötti latnizsák felső részénél, a vitorla hátsó élétől kb 2 centiméterre. Gondolkoztunk, hogy mi legyen, de adott körülmények között nem akaródzott meghozni a döntést. Az élet persze meghozta helyettünk néhány perccel később és közel a árbocig beszakította a vásznat.. Hatalmas csattogást rendezett a szakadt grósz. Nem volt mit tenni, le kellett venni a nagyvitorlát... maradt a viharfock.

Ha sima külmotorunk lett volna, akkor teljesen vert helyzetbe kerülünk és egyetlen lehetőségünk hátszélben visszaballagni Földvárra. Itt napi 6300-ért várhattuk volna, amíg elül a szél. Ez volt a második pont, amikor a beépített motor bizonyíthatott. Pöccre indult, és vidáman vitte a hajót Füredre, ahol a Szövi bójás vendéghelyei csak ránk vártak. Ellentétben a kikötőmesterrel, akivel nem volt szerencsék összefutni, pedig még az irodába is elmentem megkeresni...

Kikötöttünk, leszereltünk és felmértük a károkat. A nagyvitorlát kiteregettük, bizony elég szomorúan nézett ki és elrepült belőle az egyik latni. Eltört továbbá a baum tartó fa (baumgabel) (szerelés közben az egyik hullámnál megkapaszkodtam benne) és csaknem teljesen elszakadt a dirk kötele (hasonló okból, bár ebbe Péter kapaszkodott meg:). Szerencsére minden egyéb jól bírta. A árboc a helyén maradt, a vantnik nem lazultak fel. A vitorla és a kötél is elég öreg volt, nem csoda, hogy feladták a harcot. Hogy az a bizonyos baumgabel miért adta meg magát ennyire könnyen, az egyelőre rejtély. Talán már eleve repedt volt...

Estére lecsendesedett az idő, de már nem vágtunk neki újra az útnak. Így legalább már jó medencében és jó oldalon volt a hajó Fűzfőhöz képest. Gerő András épp arra járt és volt olyan kedves, hogy átvitt minket Földvárra az autóhoz.

Hétfőn sem voltak ideálisak a körülmények.. Ugyanaz az északkeleti szél, ami hasonló erővel keltette a hullámokat. Abban bíztam, hogy délutánra csendesedik és neki tudunk vágni. Ez be is jött, így valamivel 5 után elkötöttük a hajót. Kikötőmesterrel továbbra sem találkoztunk, így (mivel személyesen nem volt lehetőségem) itt köszönöm meg a vendéglátást.

Ágostházi Imrétől kölcsön kaptam a Gandalf génoáját, amit a vasárnapi dörejben nem próbálhattunk ki. Most felhúztuk és szépen is vitte a hajót. Szükség is volt rá, mert a Mephisto nagyvitorláját használtuk szükségvitorlának grósz gyanánt, ami elég kicsinek bizonyult.. Nagyon jót vitorláztunk a fokozatosan gyengülő szélben, a lemenő nap fényénél. Az az igazság, hogy a Póstás nagyon kényelmesen vezethető! Jól ki van találva a hátsó kormányosi pad!

Mivel a szél tovább gyengült, (ráadásul rossz irányból:) ezért vasvitorlára kellett váltanunk.  10óra magasságában kötöttünk be a Marina Fűzfő 130-as helyére, a Póstás új otthonába. Aki erre jár, vigyázzon, mert a kikötő szájánál egyelőre nincs kivilágítva a jobb oldalra (víz felől nézve) kihelyezett ponton. Sötétben kevésbé jó látási viszonyok között, ez okozhat meglepetéseket.

Vonat csak éjfél magasságában indult Füredre, így volt időnk összerendezni a hajót, és körbenézni a kikötőben. Nem sokkal a Póstás mellett találtunk egy ígéretes vitorlást, de sötétben leponyvázva nem derült ki, hogy ez egy dragon, vagy esetleg egy 22-es cirkáló?
Kicsit fáradtan ültünk autóba Füreden fél1kor, de azért nagy volt az öröm, hogy végre a helyén van a hajó!

Most már csak vitorlát kell szerezni hozzá... :(

És úszik!

Az az igazság, hogy az elmúlt hetekben nem tudtam blogot írni. Senki se feltételezze, hogy elment tőle kedvem.. Nem mondom, voltak nehéz pillanatok, de a végeredmény minden munkaórát megért. Na ne szaladjunk előre..

Amikor az emberek azt mondogatták, hogy bizony egy fahajóval sok munka van, hittem is meg nem is... tudtam, hogy nem úgy lesz, mint a műanyagnál.. 1 nap csiszolás, algagátlózás, másnap daruzás.. De bevallom igazán őszintén, arra azért nem gondoltam, hogy ennyit kell majd rajta dolgozni. Ha végiggondolom és beleszámítom a segítségeket is hozzávetőleg 15 napnyi munkát tettünk bele. Ebbe persze nem számoltam a téli műhelymunkát és a szaladgálást az alapanyagok, vásznak, stb után. Ez csak a hajó alja és a hajótest nettó. Ráadásul ne 7-8 órás munkanapokkal számoljunk. Bizony gyakran reggel 8-kor kezdtük és este a steklámpa fényénél, még az utolsó simításokat végeztük a Póstáson. 
Itt jegyzem meg, hogy a Marinában minden FolkeBoat tulaj nagykeráron vásárolhat! Kihasználtam az alkalmat és jó olcson vettem hát mentőmellényeket, tűzoltópalackot.. ezt - azt ami kell..

Nem tudom melyik munkafolyamat volt a legnehezebb.. Talán a csiszolás. Utána jött az alapozás, három rétegben majd az késtapaszos tömítés.. Na ez is megér egy misét. Képzeljük el, hogy közel két kiló sót úgy töltünk át egyik helyről a másikra, hogy minden alkalommal csak egy fél kávéskanálnyit veszünk ki belőle.. És akkor arról még nem is volt szó, hogy nagy műgonddal ezt a fél kávéskanálnyi anyagot, a résekbe kell tömködni, alulról felfelé. Nem hittem volna, hogy vége lesz. Ezután még két réteg Cruiser Uno algagátló, már csukott szemmel..

Kihasználtuk az időt, és a nehezen elérhető részeket is lelakkoztuk, így új lakkréteget kapott a legfelső palánk, és a dörzsléc, na meg a reling léc is.

Filóztam rajta, hogy milyen legyen a hajó oldala, végül a “selyemfény” mellett döntöttem. A csillogó fehér, nekem egy kicsit csónakos benyomást kelt. A matt felület számomra elegánsabb. Kiderült, hogy a “fehér” algagátló, igazándiból inkább szürke, de talán nem is baj elég jól néz ki rajta.

A árboc is kapott három réteg lakkot, kívül belül. A “belül” itt a nútot jelenti, amit egérrel kell lakkozni.. Ez persze nem a számítógépes megfelelő.. Egy szivacsra kell két zsinórt kötni, és ezt húzogatva szétteríteni a lakkot. Itt is fontos az elővigyázatosság, mert ha megfolyik, vagy úgy szárad meg, hogy kiálló részek maradnak a nútban, az kikezdi a vitorla első élét.

Kiderült, hogy a viasz szerű dolog, amiből jó adagot kiszedtünk belőle nem más volt mint faggyú. Gyakorlatilag ezzel zsírozzák a nútot. Én azt hiszem, ha szépen ki van csiszolva, és lakkozva, akkor az szebb, és jobb. Persze igaz, az egerészést évente illik megismételni.

Ha a munkálatokban nem segít Péter, és Endre barátom, talán még mindig a hajó alatt fekszem. Ezúton is köszönöm nekik!

A daruzásra kijelölt péntekre már igen kíváncsi voltam, vajon milyen munkát végeztünk? Némileg megnyugtattak a daruzásra elkísérő Szabadi Tibor szavai, aki elismerően nyilatkozott. “szép munka”. Tibor instrukciói alapján a daruzás olajozottan ment.. még észbe sem kaptam, és a hajó alja már közeledett is a víz felé. Szerettem volna levideózni az eseményt, de végül csak fényképeket tudtam csinálni, olyan gyorsan történtek az események. 

Egy fahajónál a vízre tétel az igazság pillanata. Persze sok dolgon múlik, hogy mennyire ereszti a vizet amíg be nem dagad... Milyen volt a téli klíma.. száraz v. nedves. Mennyire volt meleg az idő a vízre tételig.. Hol és milyen körülmények között tárolták a hajót. De talán a legfontosabb, hogy miként készítették fel a szezonra!

Mi a legrosszabbra készültünk és már a daruzás megkezdésekor beállítottuk a merülőszivattyút... Ahogy letettük a hajót, semmi sem történt. Tibor annyit mondott, “baj van, nem ereszt a hajó!” A szerénytelenül mondhatom, hogy a balatonföldvári kikötőben többen a csodájára jártak. Tibor szerint talán még sosem eresztett ennyire kevés vizet, daruzás után. Szóval megérte a sok munka! Persze később azért megjelentek a “patakocskák”, de László (a szintén segítő korábbi tulajdonos) és Tibor szerint is, ez bőven a normális határ alatt van.. Annyira, hogy az első éjszakára sem kellett a szivattyút bekötni. Miután úgy ahogy összeraktuk a hajót, egy kis pezsgővel ünnepeltük meg az eseményt.

Motorszerelés.

Készre algagátlózva.

Palánkok közötti tisztítás.

Daruzás után sehol a víz..

Egerészés...

Daruzás

Újra úszik a Póstás

Később azért realizáltuk, hogy nem minden kötél ott jön le az árbocról, ahol le kellene jönnie. Ráadásul a jumpstag merevítőjét is otthon hagytam, ezért mindenképpen vissza kell még állni a daruhoz a nagy nap előtt. A nagy nap pedig a vasárnapi lesz, amikor először bontunk vitorlát a Póstással és elindulunk Fűzfőre.